Vietnam Ho Chi Minh vagy régi nevén Saigon

Ez az a város az amit meg kell élni ahhoz, hogy valaki egyáltalán elképzelni el tudja mi van itt valójában. A jelenlegi információink szerint több mint 10 millió ember él ebben az egyetlen vásorban! Előre vetítem, hogy nagyon kevés fotót készítettem a városról. Egyszerűen azért mert az itt tartozkodásunk nagyon rövid volt, így nem tudtunk semmi különösebb helyre eljutni. A másik pedig az, hogy nem nagyon volt mit fotózni az ember áradaton kívül.

Vietnam -ba ismét a munka hozott bennünket, felségem egy szempilla világbajnokságon volt zsűri én pedig fotóztam a rendezvényt.

Előzmények

Amikor először előkerült a lehetősége Vietnam -nak eléggé elfogott egy szorongó érzés, hiszen egy teljesen más világgal és kultúrával fogunk találkozni. Ami persze nem baj, sőt, de ettől függetlenül az embert ilyenkor akarva akaratlanul is átjárja egy furcsa érézés.

Persze Vízum kellett, így azt egy internetes oldalon el is intéztük, de valamiért nem érkezett meg rendesen (kb sehogy), persze a pénzt levonták érte ha jól rémlik 7 dollár / fő volt az ára, ez nem egy egetverő összeg. Gondoltuk lesz nálunk úgy is laptop, majd megmutatjuk, ha nem fogadják el, hogy van vízumunk csak nem küldték ki email-ben. Persze minden infó megvolt róla, hogy mikor és hol fizettük. Gondoltuk nem lesz ezzel gond. Később ennek még nagy szerepe lesz.

Eljött az utazás napja. Mondanom sem kell, hogy ide sem sikerült elindulnunk csak egyszerűen. Előző este feleségem új szalon megnyitóját tartottunk Bécs -ben, ahol rengeteg ember volt, mindenkivel beszélni kellett, partyzni és ami ilyenkor még kell. A bulinak amikor vége lett, beültünk a taxiba és indultunk Vietnam -ba. 🙂 Na ezt így kell. Bécs -beől először Oroszországba (Moskva) repültünk, mert ott vol tátszállásunk a Vietnam -i gépre. Igen ám, de Moskva -ban 15 órát kellett várnunk a csatalkozásra. Ez azért volt különösen kemény 15 óra, mert az összes reptéri mini hotel zárva volt, vagy ami nyitva volt ott teltház. Persze ez nekünk miért is lenne másképp. A 15 órát a reptéri vaskeretes vas kartámaszos székeken töltöttük fekve-ülve és ahogy épp sikerült. Rettentően kimerültek voltunk az előző esti partyzástól, plusz az ideút sem volt egy leány álom. A 15 óra annak ellenére is, hogy a reptéren kb semmit sem lehetett csinálni, relatíve gyorsan eltelt és már jött is az utazás. Na igen ám, a Vietnam -i légitársaság gépe óriási, még sosem ültünk korábban ekkora gépen, a kényelemre igazából egy szavunk sem lehetett. Teljesen rendben volt minden, az étel is, a kiszolgálás is és az út is kényelmesen telt.

Leszálltunk Vietnam -ban. A leszállás közben már látszott tipikusan Vietnam -ra jellemző környezet, rengeteg zöld növényzet, és hatalmas szántóföldek, meg persze folyó folyó hátán. Az időjárát nagyon párás volt, szinte látni lehetett a levegőben a páratartalmat.

Gyorsan kiszálltunk a gépből, eddig minden sima, gondoltuk nem lesz itt gond. De lett! – Odamentünk a Vízum ellenőrző fülkékhez, ahol közölték velünk, hogy ki kell töltenünk 2 papírt, ilyen általános adatokkal, ezt meg is tettük, majd visszamentünk, hogy minden oké engedjenek át bennünket. Ekkor kérték a Vízumot, mondtuk, hogy van Vízum, ki van fizetve, csak valamiért nem kaptuk meg emailben, de van egy ügyintézési szám, azzal gondoljuk be tudják azonosítani. Ez persze nem ment. Azt mondta az ügyintéző, hogy lépjünk kicsit félre engedjük át a többi embert és várjunk, mindjárt jön hozzánk valaki. Na mondom ez szuper. Ez kellett még a közel 30 órás utazás után. Jött is ám egy alacsony kis katonaruhába öltözött kis valaki, aki újra kikérdezett bennünket: miért vagyunk itt, hova megyünk, mi dolgunk a városban, akarunk-e máshova menni, stb. Persze minden kérdésre megadtuk a megfelelő választ, így ezzel nem volt különösebb probléma. Azán rátért a Vízumra. Közölte, hogy sajnos nincs érvényes vízumunk, így 2 opció van. Az egyik, hogy visszamegyünk oda ahonnan jöttünk azaz Moskva -ba (így bukunk midnent kb), vagy fizetünk és akkor lesz Vízum. Az előzetes infó gyűjtés alkalmával számos helyen olvasható, hogy pénzzel elég sok minden megoldható (kb minden), nekünk meg amúgy sem volt másik választásunk, így a B opciót kértük. Először megkérdeztük mi a matek. 400 dollár! Hoppá, kettőnknek? Igen kettőnknek. Mondom neki nincs dollár, Euró van az jó lesz-e? Igen jó lesz. És úgy mennyi? 350 Euró! – Így gykorlatilag 350 Euró -ba került az, hogy legyen vízumunk. Mikor megállapodtunk leültetett bennünket a váró részre, elvitte a papírjainkat meg a 350-et. Még jó, hogy volt nálunk ennyi KP. Úgy 1 óra múlva jön, és a kezünkbe nyomja a papírokat, és minden el volt rendezve. Amúgy a várakozás közben körbenézve elég sokan választották a B opciót, abban az 1 órában úgy 10-12 család lehetett akihez ugyanez az ember jött ki, széles vigyorral sűrű kézenfogás közepedte nyújtotta át nekik a papírokat.

Bent voltunk Veitnam -ban, pontosabban Ho Chi Minh -ben. Azonnal beültünk az első taxiba és már hasítottunk is a hotel felé.

Megérkezés a Hotel -be

Ez a kis utazás a reptértől a Hotel -ig, nem volt semm. Úgy vettük észre, hogy alapvetően nincs semmilyen közelekedési morál, vagy egyáltalán kressz. Persze vannak táblák, meg jobboldali közlekedés, de ez nem működik minden esetben. Nincsenek pl felfestve nagyon az utakra felezővonalak, záróvonalat nem is láttunk. Van 1-2 tábla az utak mellett, de inkább azt jelzik, hogy mit merre találunk. Az egész közlekedés inkább egy hömpölygő főleg motor áradatra hasonlít. Kevés személy és teherautó van az utakon. Motor viszont ezer, vagy mégtöbb. Az úgy konkrétan megtörtént szinte minden alkalommal amikor taxiba ültünk, hogy a motoros vagy autós a körforgalomban szembe jött középen, vagy a jobboldali sávba szembe, és persze nem dudáltak, meg mindenki úgy, mintha ez mindennapos dolog lenne és hozzá tartozna a normális közlekedéshez.

Később kiderült, hogy pl a gyalogátkelőhelyen hiába vársz arra, hogy a forgalom megáll. Ilyen nincs. Azt mondták, hogy Te ne állj meg mert akkor elütnek, menj úgy mintha senki sem lenne rajtad kívül az úton. Ez az első 5 alkalommal kb úgy telt, hogy a szememet is becsuktam néha. Érdekes volt, mert mindenki tudta a dolgát, fel voltak készülve erre, így nem, hogy nem ütöttek el bennünket, de olyan profin kerültek ki, hogy el sem hittük, mindig az a motoros, autós vagy teherautó állt meg csak aki épp mellettünk volt, az előttünk és mögöttünk lévő nem. Kb úgy kell ezt elképzelni mint amikor a kavicsot kétoldalról mossa a folyó (nem tudok rá jobb jelzőt). 🙂

Tehát megérkeztünk a hotelhez végre. A szokásos hordár jön pakol nyitja az ajtót dolog. A receprión beszéltek angolul így nem volt gond. A szobába hamar felértünk, ahol tisztaság, és nyugodtság fogadott bennünket maximáisan Vietnam -i stílusban. Nekem ez bejött. A szobánk az utcára pontosabban a szemben lévő körforgalomra nyílott, így pontosan szemügyre tudtuk venni a forgalmat, hogy ez hogy is néz ki.

KÉP A SZOBAABLAKBÓL LÁTHATÓ FORGALOMRÓL

Laza pihenés, és erőgyűjtést követően lementünk a halba mert felségem ismerősei is itt voltak a hotelbe, így szinte végig szuper társaságunk volt. Egyből kitaláltuk, hogy éhesek vagyunk és együnk itt valamit. Ez így is történt, de nem akarom tudni miket rendeltünk, elméletileg csirke volt. Erről itt nem is írnék többet. 🙂

Az első este meg voltunk invitálva a hoteltől kb 200m -re lévő étterembe, egy nagymegbeszélésre. Ez volt az első gyalogtúránk a városban, itt tapasztaltuk meg először a zebrán való átkelést. 🙂 – Ez a kb 200m emlékezetes gyaloglás volt. A páratartalom óriási, és erre jön a gigantikus szmog. A levegőnek szinte íze van és nehézkes lélegezni (furcsa), amíg átértünk a hotelből az étterembe kb olyan érzésem volt mintha végigdolgoztam volna egy napot egy építkezésen, levert a víz, mocskosnak éreztem magam, minden bajom volt.

Ez alatt a 200m -alatt láttunk egy csomó éttermet, motor javító műhelyt, és egy rakat mini boltot ahol különböző piákat lehetett venni. Az étteremmel kezdeném mert ez a legjobb, namost úgy 40 fok, pára, szmog, és a kacsa fel van a nyakánál fogva akasztva egy kis szekrényben, amiből kérhetsz kaját. Az emberek kint az étterem előtt ülnek a földön kis mini sámlikon és ott pálcázzák befele a kaját, mellettük pár méterre a szemét, az utcákra meg folyik ki a szennyvíz! Én esküszöm többször majdnem elhánytam magam. A motor javító, vagy bérlő helyek tömve motorokkal, amiket szereltek, és az olaj folyt ki az utcára oda ahova az étteremből folyt ki a szennyvíz. Na most ez így első ránézésre igen csak mellbevágó. Mondanom sem kell, hogy a papucs itt alapból felejtős. Elértünk az étteremig, és csak remélni mertük, hogy ott nem így lesz. Nem így volt.

Ho Chi Minh konkrétan olyan, hogy vagy iszonyatosan elit helyre mész, vagy az előbb leírtakra. A kettő között nem nagyon van semmi. A külvárosi részek ponk ilyenek. A halpiac -ról csak hallottunk, hogy ott ami van az ehhez képest amit itt láttunk kb 100 szoros. Oda tényleg gyomor kell, ha valaki be akar menni.

Bementünk az étterembe, na itt az eddig látottak teljes ellentéte fogadott minket. Nagyon elit volt minden. Igazi első osztály. Kis sziget a nagy viharban. 🙂 – A házigazda szívéjesen kínálgatott bennünket mindenféle helyi dologgal, folyamatosan tolták elénk az étlapot, hogy rendeljünk, együnk igyunk. A Magyar pár férfi tagjával voltam végig amíg a csajok a következő napon kezdődő szempilla verseny zsűrízését egyeztették a vezetőséggel. Bevertünk pár helyi sört, pár helyi könnyebb ételt, ezzel kb el is ment az idő. Összességében jól éreztük magunkat, csak hát ugye várt ránk a visszaút a szállodáig.

A visszaút nem volt annyira vészes, mintha nem lettek volna most annyian az utcákon, bár ez inkább csak érzésre volt meg, lehet többen voltak. 🙂 – Próbáltunk minél gyorsabban visszaérni a hotelbe, ahol az első nap fáradalmait azonnal el is kezdtük kipihenni, készülve a következő napon lévő versenyre.

Másnap a verseny gigantikus volt, eddig nem látott mennyiségű versenyzővel 2 akkora teremben, hogy az állam leesett. Hosszú pályafutásunk alatt, és azóta is, a Vietnam -i verseny volt a legnagyobb és legszínvonalasabb amit láttunk. 

Vietnam városon kívüli részei biztosan csodálatosak, de sajnos ezket nem volt lehetőségünk megnézni a rövid ittlétünk alatt.

 

Visszajönék e?

Nem Ho Chi Minh -be soha, de egyéb kis falvakat szívesen megnéznék.

 

Ami tetszett Vietnam Ho Chi Minh -ben

  • Az emberek egyszerűsége, kedvessége.
  • A szempilla versenyen úgy kezeltek bennünket mint valami sztárokat. A kiszolgálás eddig sehol nem látott minőségben zajlott.
  • Az étterem ahova a verseny után vittek bennünket.
  • A frissetn fogott tengeri ételek elkészítésének minősége.
  • Teljesen más ízvilág.

Ami nem tetszett Vietnam Ho Chi Minh -ben

  • A kosz a mocsok a szmog.
  • Iszonyat mennyiségű ember.
  • A forgalom horror, a körforgalom olyan, hogy mindenki arra megy amerre akar, szemből is jöhetnek.
  • A zebrán való gyalogos átkelés úgy megy, hogy csak egyetlen szabály van: Ne állj meg mert akkor elütnek. Mögötted előtted melletted motor teherautó, személyautó minden megy, ilyen fél méter távolságból kerülgetnek a zebrán. Elképesztő.
  • Az kisebb városrészekre jellemző fejletlenség, visszamaradottság.
  • A halpiacon olyan szagok, hogy az ember elhánnyja magát. (Ezt csak hallottuk a velünk lévő szintén Magyar pártól.)
  • Ittlétünk alatt egyszer sem fújt még csak egy kis szellőcske sem. Lehet itt nincs szél? 🙂
  • Az eső nagyon jelen volt a mindennapokban, nem lehetett tervezni, mert hiába indultál verőfényes napsütésben 10 perc múlva lehet esett.

Javaslatom az ide látogatóknak

  • Feltétlenül legyen rendben a Vízum -od! Ezt inkább ha kell, 15x ellenőrizd le.
  • Inkább dollárt hozz mint Euro -t.
  • Semmiképp ne hozz fölösleges dolgokat.
  • Törekedj a kényelemre, az utazás botrányosan hosszú.
  • Ha a belvárosba mész cipő legyen rajtad, papucs felejtős.
  • Ha lehet vegyél száj-orr maszkot.