Leica D-Lux Typ-109

Leica D-Lux Typ-109

Az élet egy Leica -val nem olyan rossz főleg, ha pici és szuper minőség minden szempontból. A Typ-109-es pont egy ilyen 🙂

A teszt szokás szerint arról fog szólni, hogy mit érez / tapasztal egy átlag felhasználó amikor kezébe veszi a Leica D-Lux (Typ-109) fényképezőt. A technikai jellemzőket mindenki megtalálja a neten ezer helyen, így ezekre nem is térnék ki olyan részletességgel. A gépről készült fotók saját készítésűek.

A vásárlás előzményei

Sokat gondolkoztam rajta, hogy kellene egy kicsi gép ami tényleg minden pillanatban ott van, és a profi gépekhez mérten magasan teljesít. Csomó pillanat volt az életünkben amikor pl. utaztunk, kirándultunk, vagy nyaraltunk és nem volt más mint a mobiltelefon amivel le lehetett volna fotózni pl. egy naplementét, egy felhőt, vagy bármit ami éppen adott volt. Korábban még a mobilok nem fotóztak úgy ahogy jelenleg, így ezek a pillanatok megörökítetlenül maradtak és elvesztek. A profi gépeinket kicsomagolni, összerakni gyorsan nem lehet, főleg amikor a csomagtartóban, vagy a hátsó ülésen pihennek táskában. A fentiek szerint egy kompakt gépre volt szükség.

Több gyártó között hezitáltam, természetesen első sorban Canon majd Fuji, Leica stb. Persze a Milc-es vázak mozgattak inkább, mert azért mégiscsak az áll a közelebb egy profi géphez, de ott megint csak adott az alap probléma: nem fér be a zsebembe és nem lesz nálam minden pillanatban, nem tudom berakni a kesztyű-tartóba, vagy a mellény zsebbe. 🙂 – Ergó, Milc gép nem jöhetett szóba, hisz azzal nem lettem volna sokkal előrébb, sőt.

Megnéztem a teszteket, utána olvastam és minden szempontból a Leica jött ki a legjobbnak az igényekre vetítve. A választás viszont nem csak ez miatt esett rá, egyszerűen akartam egy Leica -t.

Nem bántam meg, hogy mellette döntöttem sőt, ha újra vennék biztos ezt venném.

 

Összegezve

A Leica D-Lux (Typ-109) egy kompakt gép. Kicsi, könnyű (a profi vázakhoz képest) de azért megvan a maga súlya rendesen, ami azt is bizonyítja, hogy az anyaghasználaton biztosan nem spóroltak. Mindenesetre a kompakt szó talán most egy kicsit több figyelmet igényel mint egy átlag kompakt gép esetében. Ezt azért is gondolom így, mert olyan technikai tudás és minőség van ebben a kis vázban, ami nem mindennapos, és a piacon bátran merem állítani nem sokan közelítik meg. Rengeteg előnye mellett hátrányai is vannak, amiket lejjebb olvashattok, de úgy gondolom ezekkel együtt lehet élni.

Leica D-Lux Typ-109 teszt.

Leica D-Lux Typ-109. A fenti fotón látszik, hogy a kijelző-fóliát nem sikerült rendesen rárakjuk a cuccra. 🙂

Tények

Kicsomagolás:

Első pillanatban a doboz elég nehéz, azt a hatást kelti, hogy itt valóban van valami ami fémből van. Ezt később valóban meg is tapasztaljuk. Semmivel sem spóroltak, kb mindenből a legjobb minőséget kapjuk. Minden precíz és pontos. Ezt szerintem mindenki joggal várhatja el egy Leica esetén.

Doboz tartalma:

A gépen, a töltőn és a szokásos dokumentációkon kívül nem sok minden. Kapunk hozzá egy vaku papucs takaró lapkát, amit az első bevetés közben el is hagytam 🙂 – ez később meglett. Kapunk hozzá egy első pillantásra nagyon viccesnek tűnő külső vakut, ami később eléggé meglepő villanásokat produkál.

Első bekapcsolás:

Szokásos konfigurációs beállítások, dátum, idő, nyelv. Engem valahogy meglepett, hogy alapból tud Magyarul. Az első config hamar megy, semmi cécó. Ez tetszett, mert alig vártam, hogy kattanjon a zár.

A Leica érzés:

Fogalmam sincs 🙂 – sosem volt előtte Leica gépem se ilyen se olyan se semmilyen. Mindenesetre brutálisan jó fogni, és valóban van benne valami különleges a többi géphez képest. Talán a köré épült kultusz teszi, talán tényleg van benne valami ami a többiben nincs, nem tudom. Mindenesetre egy brutál kis jószág.  🙂

Leica D-Lux Typ-109-01

Ami tetszett a Leica D-Lux (Typ-109) -ben

  • Majdnem minden tetszik, de tényleg, imádom. 🙂
  • Nagyon kicsi, valóban elfér egy farmer zsebben, ultra kompakt érzést ad.
  • RAW és JPG egyszerre, ahogy azt kell.
  • Vaku brutál részletességgel állítható, Full Manuál, TTL.
  • Állítható fókusz mezők. Aki csak középső fókusszal fotóz szeretni fogja.
  • Hihetetlenűl gyors fókusz.
  • Állítható fénymérési módok, mint a nagyoknál.
  • A beépített presetek nagyon szépek letisztultak, és jól használhatók (vakuval együtt nem mennek).
  • Brutális tudás (egy kompakthoz képest) és képminőség.
  • Az objektív átfogása 24-75mm (35mm-re számolva.) – egyszerűen mindenre jó és használható.
  • 24mm-en sem torzít a széleken jelentősen.
  • Nagyon jó belső kijelző.
  • Fényerő F1.7 – F2.8 – nem hiszem, hogy ezt túl kellene beszélni 🙂 (igaz F1.7 csak 24mm-es állásban megy)
  • Az egész gép fémből van.
  • Anyaghasználat, első osztály.
  • A kijelzők 100%-os lefedettséget adnak.
  • A nagy kijelző funkciói, és lehetőségei.
  • Videózás rengeteg lehetőséget rejt, és a beépített stabilizátornak köszönhetően kézből is jó videót lehet készíteni.
  • 4k videó, hoppá hoppá 🙂 – nem használok amúgy ilyet, de van. 🙂
  • Követő fókusz.
  • Arckövetés.
  • Max ISO érték 25.600.
  • Záridő értékek (1/4000 fizikai zárral, 1/32.000 digitális zárral).
  • Kezelhetőség, szinte minden kéznél van egyből.
  • Nagyon tetszik a módok közötti váltás.
  • SD memóriakártya foglalat, így nem kellett külön mondjuk micro sd kártyát vennem hozzá.
  • Könnyű akku és memória kártya eltávolíthatóság.
  • Az akku brutálisan bírja, az első feltöltést követően 5 napig ment masszív használat mellett. Ezalatt 472db fotót készítettem vele.
  • A fókusz rendszere szinte minden fényviszony mellett megtalálja a helyes beállítást. Mondjuk az esetek 99%-ban középső fókusz ponttal használtam, szóval semmi automatika.
  • Lightroom ingyenes liszensz.

Ami nem tetszett a Leica D-Lux (Typ-109) -ben

  • Valahogy nekem nem tetszik, ez a kidugom az objektívet magamból dolog. Persze, ez nem egy Milc gép, így az objektív mivel elég nagy átfogású valahogy meg kellett oldani annak eltüntetését kikapcsolt állapotban.
  • Magyar nyelvű használati utasítás. Ez konkrétan 7 oldalnyi (amiből 5 oldal az, hogy rakd be a kártyát, az akkut, és hogy kapcsold be a gépet) fénymásolt A4-es papír. Nagyon kevés funkciót tárgyal, szóval aki azt várja, hogy majd mindent megismer, csalódni fog durván. Rengeteg opcióról egyszerűen szó sincs benne.
  • Macro módban “csak” 24 mm-en tudja a 3cm-es közel-pontot.
  • F1.7-es fényerőt szintén “csak” 24 mm-en tudja, amúgy F2.8 (szerintem ez is elég mindenre).
  • A gyári nyakpánt minősége eléggé ótvar, talán 2 nyarat ha ki fog bírni, és a nyakamat pl szúrja mint valami műszálas pulóver – nekem ez a legnagyobb negatívum az egészben.
  • A zoomolás elég lassú és macerás az objektív gyűrűivel. Egyszerűen kicsi a hely. A zoomolásra 2 lehetőség is van (nem is értem minek), lehet “kézzel” tekerni az optika gyűrűjével, ami azt a hatást akarja kelti, hogy kézzel zoomolok tényleg manuálisan, de persze ettől ez még digitális lesz, egy kis motor hajtja az objektívet előre és hátra. Ez viszont a kisebbik gond, mert közben olyan az egész mintha laggolna, eltekerem és van némi késés (nem jelentős nem kell rémeket látni 🙂 ). Továbbá van az expó gomb körül is egy zoom lehetőség, ami szintén lassú de jelentősen kényelmesebb és jobb mint a gyűrűvel. A két funkció pont ugyanazt csinálja. Hogy ezt miért csinálták meg így azt szerintem még Isten sem tudja. Amúgy ez nem akkora gond, csupán szokás kérdése, nekem már az első nap adott volt az érzés az expó gomb körüli állítással.
  • A vaku használata közben nem lehet semmilyen presetet használni.
  • Ennyi pénzért már Milc-es gépet is lehet venni, így legalább egy gyári Leica tokot adhatnának hozzá ajcsiba, hogy kompenzálják a bruttó 300.000 Ft-os érzést.

A fenti fotók a Leica D-Lux -ról egy Samsung Galaxy S7-el készültek.

Fotógaléria: