0

The Witch Don’t go into the Forest

The Witch Don't go into the Forest

The Witch

Don't go into the Forest project 2020

The Witch Don't go into the Forest

A projektet Jennivel 2020 év vége fele közeledve találtuk ki. Az akkor megjelent Jancsi és Juliska (Hansel and Gretel) film egy igazi horror remekmű, mely ezt a boszorkányos témát dolgozta fel. Mondanom sem kellett, hogy nagyon nagy hatással volt rám.

 

Ahogy a filmet végignéztem tudtam, hogy nekem egy ilyet fotóznom kell, össze kell rakjak egy hasonló látványvilágot. Teljesen fel voltam pörögve. Kaptam is az alkalmon, felhívtam Jenni-t akivel amúgy is sokat dolgoztunk már együtt, hogy lenne egy ilyen ötletem. Persze Ő csak annyit mondott: "helyet és időpontot". Ez a beszéd, indulhat a móka.

 

Figyelembe kellett venni, a rendelkezésre álló idő rövidségét, a kijárási tilalmat és azt is, hogy kellékeink sincsenek. Nem sok időnk volt a készülődésre, mert másnap már csinálni kellett az egészet. Előzményként nem sokat tudok elmondani, mert minden annyira gyorsan történt, hogy szinte nem is volt idő semmit átgondolni.

 

A történet adott, gonosz boszorkány az erdőben, sötétség, nyomasztó hangulat és persze félelem. Nagyjából minden összeállt mit és hogy szeretnék megvalósítani, egyedül a nagy kapkolódásban seprűt nem sikerült szerezzünk. Persze közönséges seprű volt millió, de nekünk valami vagány kellett volna, esetleg egy cirók-seprű (azt hiszem így hívják), de sajnos nem sikerült egy nap alatt szerezni. Ebből fakadóan esett a választás a Jenni méretű faágra amit a helyszínen találtunk. Nekem még jobban is tetszett. 🙂

 

A helyszínt illetően mindenképpen valami sűrű mély erdő kellett, magas fákkal, ha lehet tüskés, vadregényes környezettel, esetleg tóval. Így esett a választás, na meg a közelség miatt is, a Négy Testvér forrásra és a Tókai parkerdőre. Szerintem ettől nem nagyon tudtunk volna jobbat találna, főleg nem a közelben.

 

Mi volt a cél? Semmiképpen nem az ijesztegetés, a vasorr, a rothadó-kukacos alma. Sokkal inkább egy hagyományos de mégis valamilyen szinten félelmet keltő boszorkány ábrázolása a vad sűrű erdő mélyén.

A fotózás napja

reggel egyeztettünk, hogy akkor mi legyen, mikor és hogyan. Jennivel átbeszéltük röviden a ruhát, a sminket, - mondtam, hogy valami fekete kell, olyan jó boszorkányos, legyenek a kezei sötétre festve. Persze előzőleg rengeteg inspirációs anyagot küldtem neki a filmből, így volt iránymutatás bőven.

 

November 28.-a volt, így már nem vigyorogtunk a melegtől. Naplemente előtt kellett a fotókat elkészíteni, hogy a tömény nyomasztó hangulat meglegyen az erdőben.

 

Eljött az idő indultam Jenniért, tudtuk, hogy kijárási tilalom lép életbe 20:00 órától tehát addigra haza is kell érjünk, a helyszín 40km -re van, szóval nem volt sok időnk. Számolni kellett az utazással is.

 

Arra viszont nem számítottam, hogy Jenni alapvetően már úgy 110%-osan készen lesz és ül be mellém a kocsiba. Egy kicsit tényleg félelmetes volt na. 🙂

 

A helyszínre érve roppant megnyugtatott, hogy senki sem volt kint, így egyből neki is állhattunk a fotózásnak. Az első kép 15:50-kor készült el, az utolsó pedig 17:03-kor úgy, hogy közben a 2 fotózási helyszín között volt vagy 8km. Sietni kellett nem volt mese. A ráfordított időt azért tudom ilyen pontosan mert megnéztem a file dátumát. 🙂 Az egész projektet így 1 óra alatt lenyomtuk helyszínváltásokkal együtt.

 

Úgy gondolom a maximumot ki tudtuk hozni ebből a szűk 1 órából, a helyszínekből és az egész projektből. 🙂

Ha tetszett kérlek kövess az Instagrammon.

The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch Don't go into the Forest.
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
The Witch
The Witch
The Witch
Don't go into the Forest
Itt kérhetsz árajánlatot saját project fotózására