0

Polgári szertartás fotózása

Moody stílusú

Polgári szertartás fotózása

A polgári szertartás fotózása minden esetben szerves részét képezi az esküvő fotózásának. Kivétel akkor, ha a pár úgy dönt, hogy nem a lakodalom napján tartja. Sok esetben a lakodalom előtt pár nappal vagy héttel már összeházasodnak, így vagy teljesen kimarad a polgári szertartás, vagy csupán formailag kerül megrendezésre.

 

A házasulandó pár hivatalosan a polgári szertartás ceremóniáján kerül összeadásra, itt történik meg a polgári házasságkötés.

 

A ceremónia egy bevonulással kezdődik ahol a pár még külön külön az örömszülőkkel, vagy erre a feladatra választott kísérővel vonul be a szertartásra. Az anyagkönyv vezető ezt követően a ceremónia alatt összeadja a párt. A folyamat szerves része az aláírás, az első csók, a szülők köszöntése, ritkább esetben beszédek és egyéb rövid események, majd a helyszínről való kivonulás is. A helyszínről való kilépést általában rizs vagy virágszórással koronázza meg a násznép.

Szabályok

A polgári szertartás fotózása közben nagyon fontos, hogy minden esetben a szertartás vezetőjének a szabályai az irányadóak. Amennyiben a fotózást korlátok közé szorítja, pl. korlátozza a mozgásteret, vagy a rálátást, úgy a fotózás kizárólag ezen szabályok mellett végezhető el.

 

Célszerű az első találkozás alkalmával ezeket a pontokat tisztázni, van-e bármilyen szándéka a fotózásnak korlátokat szabni. Itt feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy ez azért nem gyakori és viszonylag ritkán találkozni korlátozásokkal. Az ehhez és hasonló korlátozások inkább a templomi szertartásokra jellemző.

 

Fontos, hogy a pár alapvetően kapcsolatba maradjon a fotóssal. Az aláírások ne legyenek gyorsak, legyen lehetőség azokat maradéktalanul megfotózni, az első csók ne csak egy hirtelen puszi legyen, a be és kivonulás alkalmával ne nyalja senki a száját, a fotós irányába is nézzenek és még sorolhatnám azokat az okokat, melyek megkönnyítik, vagy megnehezítik az esemény megörökítését.

Polgári szertartás
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Fotózása
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Fotózása
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Fotózása
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Fotózása
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Fotózása
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Fotózása
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Fotózása
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Fotózása
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Fotózása
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Fotózása
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Fotózása
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Fotózása
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Fotózása
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Polgári szertartás
Fotózása

Polgári szertartás a hivatalban

Az alapfelállás a polgári szertartások fotózása esetén az, hogy az anyakönyvi hivatalban kerül összeadásra a pár egy esküvői ceremónia keretén belül általában a házasságkötő teremben.

 

A ceremónia előre megírt forgatókönyv szerint zajlik, és nem nagyon van lehetőség egyedi igények kivitelezésére. Az szertartás vezetője átlagosan 20-30 perces ceremónia alatt összeadja a párt előre megírt sablonok alapján. Persze a szülők köszöntése, az ajándékátadásokban lehetnek eltérések, de nagyjából kijelenthető, hogy minden polgári szertartás hasonlóan zajlik ugyanazon a helyszínen.

 

Azon párok akik különlegesebb polgári szertartást szeretnének általában külső helyszínre szervezik a ceremóniát, és kihívják a szertartásvezetőt. Ennek a verziónak viszont mások a költségei, így ezzel érdemes számolni.

Polgári szertartás külső helyszínen

Mára egyre gyakoribbnak mondható, hogy a polgári szertartást külső helyszínre szervezik. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szabadban kerül megrendezésre, sokkal inkább egy külső a polgármesteri hivatalon kívüli helyszínre utal, ami ugyanúgy lehet egy épület belső tere.

 

A külső helyszín sok egyedi megoldásra ad lehetőséget. pl.: lehet az otthonunk kertjében, egy erdőben, egy kastélyban, a hegytetőn, egy várban, vagy szinte bárhol ahol szeretnénk. A helyszínt úgy dekoráljuk ahogy megálmodtuk, gyakorlatilag korlátozások nélkül.

 

A külső helyszínre szervezett polgári szertartás általában drágább, az önkormányzatok a kiszálláson felül is felszámolhatnak díjakat, ezt érdemes előre letisztázni. Fontos, megjegyeznem, hogy olyan szertartásvezetőt válasszunk aki alapvetően is fel van készülve a külső helyszínen történő szertartásra. Rendelkezik esetlegesen saját eszközökkel, pl.: hangosítás. Főleg nyári időszakban amikor egy anyakönyvvezetőnek egy napon akár több esküvője is lehet, érdemes odafigyelni az esetleges késésekkel. A helyszínek közötti távolságok, az előző ceremónia alatt kialakult csúszások nagyban befolyásolhatják saját polgári szertartásunk kezdetét.

 

Itt is megtalálsz: Instagram