Első lépésben talán azt lenne érdemes megbeszélni, hogy mi is az a kreatív esküvői fotózás. Szinte minden esetben azt tapasztalom, hogy a házasulandó párok nem tudják pontosan mit takar ez a kifejezés. Néha pedig úgy nevezik, hogy ezek a beállított képek. Ez utóbbi nem igazán fedi a valóságot, ezek nem beállított képek, vagy legalábbis lehet úgy is csinálni, hogy ne legyenek azok. Mivel jómagam a dokumentarista fotózási irányokat követem és képviselem, így inkább az elkapott pillanatoknak vagyok a híve.
Persze ennek ellenére a beállítások kötelező érvényűek, hiszen megmondom a párnak hova álljanak, merre nézzenek és, hogy nagyjából mit csináljanak, tehát insturálni kell őket, ha pedig instruálom akkor be is állítom. Ez elengedhetetlen része bármilyen fotózási ágazatnak. A kreatív esküvői fotózás tehát az esküvői fotózás egy olyan eleme ami a fotózás szempontjából sokkal nagyobb figyelmet igényel, mint az esküvő többi összetevője. Ennek számtalan oka van, de legfőképp az, hogy a kreatív esküvői fotózás kizárólag a párról szól. Minden figyelem a párra irányul, és rajtuk kívül (ritkán vannak ez alól kivételek) senki nincs jelen.
Leegyszerűsítve a kreatív esküvői fotózás tehát nem más mint amikor a pár és a fotós kimennek zöld vagy városi környezetbe és az alábbi fotókhoz hasonló páros fotókat készítenek. A kreatív esküvői fotózás az esküvői fotózás legfontosabb része, hiszen itt örökítjük meg a pár legvarázslatosabb pillanatait.
Nagyon szeretem az erdőket, tavakat, magas hegyeket és próbálom az egészet úgy bemutatni, hogy az valóban egy mesebeli történet legyen.
A kreatív esküvői fotózás szervezhető a lakodalom napjára, de külön napra is. A külön napi fotózás számtalan előnnyel bír a lakodalom napjára szervezettel szemben.
Igen valóban meg lehet. Viszont a lakodalom napja sok esetben feszített és előre megtervezett ütemtervek szerint zajlik. Sok kérdést vet fel a lakodalom napjára szervezett kreatív fotózás, többek között: mit csinálnak a vendégek amíg a fotózás zajlik? - Milyen távolságokat kell megtenni rohanva a helyszínekért?
Továbbá: a lakodalom napjára szervezett kreatív fotózás esetében sokkal kevesebb idő jut a képek elkészítésére, rohanni kell, folyamatosan az jár majd a fejetekben, hogy mit csinálnak a vendégek, stressz van mert vissza kell érni időre, kapkodni kell, nem lesz elég energia mert már fáradtak lesztek az egész napos események után.
Kérhető a kreatív esküvői fotózás önállóan lakodalmi fotózás nélkül is? - Igen.
Van, bár nem mondanám gyakorinak, hogy a pár nem szeretne másról fotókat, csak a kreatív páros fotózásról. Ebben az esetben természetesen egyedi árajánlat készítésével a fotózás elvégezhető. Ennek egyetlen feltétele van számomra, szombati napra nem szervezhető, viszont itt mindjárt le is írnám az előnyét, hiszen az év bármely napjára és évszakába lehet szervezni. A fotók elkészítése szempontjából nincs különbség. Előnye megegyezik a külön napra szervezett kreatív fotózáséval, hiszen az egész nap felhasználható, kényelmesen, rohanások nélkül.
Az esküvői kreatív fotózás helyszínének vagy helyszíneinek kiválasztása sok szempontból kell, hogy megtörténjen, de a legfontosabb az érzelmi döntés. Az érzelmi döntésünket nem szabad, hogy bármi is befolyásolja. Általában amikor már a lakodalmunkat tervezzük tudjuk azt is, hogy a fotókat hol szeretnénk elkészíttetni. Ez a helyszín, vagy ezek a helyszínek valóban azok legyenek amik a legközelebb állnak hozzánk. Semmi esetre se kössünk kompromisszumokat, hiszen a végeredménynek tökéletesnek kell lennie.
Abban az esetben, ha az egész kreatív fotózás külön napra van szervezve a lehetőségek megváltoznak, kibővülnek. A vendégeknek nem kell várni míg a fotózás zajlik, több helyszínre is tervezhető, sokkal kényelmesebb és mindenre sokkal sokkal több idő jut. Nem kell sietni az esetleges helyszínek között, és nem kell nézzük az órát, hogy visszaérünk-e a megbeszélt időpontig. Nem kell azon sem aggódnunk, hogy közben a vendégek mit csinálnak. Mindezek mellett technikailag is mások lesznek a lehetőségek. Több helyszínnel lehet számolni, akár a teljes nap felhasználható a fotózásra. Meg tudjuk várni a naplementét és csodálatos naplementés fotókat tudunk készíteni. Lehet beiktatni pihenőket, és ami a legfontosabb, nem kell rohanni sehova.
Jómagam mindenképpen javaslom a külön napra szervezett kreatív fotózást.
Amennyiben a szívünkhöz legközelebbi helyszín külföldön található akkor igen feltétlenül ott legyen. Az esküvői kreatív fotózás helyszínének kiválasztása
További információk a külföldi esküvőkről és kreatív fotózásokról itt található.
Itt is megtalálsz: Instagram