0
Különleges

PROJEKTEK

Mik is ezek a projektek? - Kitalált fotózási témák, ahol a megbízó különböző koncepciók szerint kitalál és megvalósít egy-egy speciális témát, vagy témakört. Ezek lehetnek pl. smink, maszk, ART műszempilla építés verseny munkák, styled shoot témák stb.  A lehetőségek számtalanok és valóban csak a képzeletünk szabhat határokat.

 

 

Azért szeretem nagyon a projekteket, mert rengeteg kihívást teremtenek. Egyik sem hasonlít a másikra, és bármikor kitalálhatunk egy újabbat, egy merészebbet egy megvalósíthatatlanabbat. 🙂

 

Valójában minden projekt amin eddig dolgoztam egy komplett csapat munkáját igényelte. Ez alól egyetlen  kivétel volt a The Witch - Don't go into the forest. Itt mindent a modellel ketten készítettük el. Ennek oka, első sorban a járványhelyzet, a kijárási korlátozások stb. Sem a sminkes sem pedig a fodrász nem tudtak eljönni, így nem maradt más választásunk, megcsináltuk ketten. Ettől az egytől eltekintve, minden egyes eddigi munkát komplett csapat csinált, és összességében azt gondolom, hogy ez nem is nagyon működik másképp.

Számtalan projekt létezik, de nagyjából mindegyiknek közös jellemzője az, hogy soha nem tudjuk milyen lesz a végeredmény. A siker nagyon sok összetevőn, és több ember professzionális munkáját múlik. Nagy befolyásoló tényező a környezet, a környezeti hatások, esetleges berendezési tárgyak, vagy ha a fotózás stúdióban zajlik különböző pl. füstgépekkel, fényformáló és színező eszközökkel.

VÁLOGATÁS

PROJEKTJEINKBŐL

TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
EGYEDI KIVITELEZÉS
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
EGYEDI KIVITELEZÉS
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
EGYEDI KIVITELEZÉS
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
EGYEDI KIVITELEZÉS
Divatfotózás naplementében.
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
EGYEDI KIVITELEZÉS
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
EGYEDI KIVITELEZÉS
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
EGYEDI KIVITELEZÉS
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
EGYEDI KIVITELEZÉS
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
EGYEDI KIVITELEZÉS
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
EGYEDI KIVITELEZÉS
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
EGYEDI KIVITELEZÉS
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
EGYEDI KIVITELEZÉS
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
EGYEDI KIVITELEZÉS
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
EGYEDI KIVITELEZÉS
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
TSP PROJEKTEK
EGYEDI KIVITELEZÉS
KIK IS DOLGOZNAK

egy ilyen projekten?

ÖTLETGAZDA

Először is meg kell születni az ötletnek. Az ötletgazda összeszedi a szükséges szolgáltatókat a teljes kivitelezéshez.

FOTÓS

Igen a fotós aki általában én vagyok. Ritkán vagyok én a zenész, de nem csak azért mert az nem kell, hanem azért is mert nem tudok. 🙂

SMINKES

Sminkes, esetleg maszk mester. Munkája elengedhetetlen, a projektjeink általában nagy volumenűek, így szinte minden esetben valami összetett és nehezebben kivitelezhető kompozícióban gondolkozunk.

FODRÁSZ

Szintén elengedhetetlen a jó fodrász aki mestere a szakmájának, hiszen a különleges fotókhoz, különleges hajra is van szükség.

DEKOROS

Amennyiben a helyszínt is dekoráljuk, úgy dekorosra is szükségünk van.

STYLIST

A stylist feladata roppant fontos, hiszen a sok összetevőt, a ruhákat, azok kombinációját profi hozzáértőnek kell kiválasztania, és összehangolni mindent mindennel.

Van saját ötleted?
OSZD MEG VELEM
Ha csapatra van szükséged

Írj nekünk egy üzenetet

Egy saját ötlet megvalósítása

Amennyiben van egy saját mindent elsöprő ötleted, és szeretnél mellé csapatot, hogy azt kivitelezzék és megfotózásra kerüljön, nyugodtan keress meg. Minden igényre van egyedi megoldás.

Jelenleg a táblázatban látható milyen projekteken dolgozunk, és azok milyen készültségi fokkal rendelkeznek.

ICE QUEEN
0
THE WITCH
0
LSA
0
PP
0
Utolsó

Projektek

ROSE QUEEN
ROSE QUEEN
ROSE QUEEN

Lash Art Project

THE WITCH
THE WITCH
THE WITCH

Don't go into the forest

LSA
LSA
LSA

Lash Style Academy

PP
PP
PP

Fotóstúdió Project

Itt kérhetsz árajánlatot gyorsan és egyszerűen