Bevezető

A Canon R6 teszt nem egy vásárlási tanácsadás. Posztommal nem kívánok állást foglalni egyetlen gyártó mellett sem. Kizárólag személyes objektív tapasztalataimat írom le, kompromisszumok és elfogultság nélkül. Fontos megjegyezni, hogy nem vagyok sem a Canonnak sem a Sonynak és semmilyen más gyártónak sem az embere. Jelenleg Canon és Sony vázakkal dolgozom.

Előzmények

A Canon R6 teszt megszületését számtalan hosszas várakozás, kutatás és olvasás előzte meg. Több mint két éve használok Milc vázat (Sony A7 III) nem kicsi megelégedettséggel, de a szívem mélyén valahol mindig is Canon -os voltam. Így a R sorozatát már az első váz megjelenése óta figyelemmel követtem. Az R és később az olcsóbb változatú RP egyértelműen egy válasz a Canon részéről a többi Milc kategóriájú (pl.: Sony, Fuji) fényképezőgépek által feltett kérdésekre. Sajnos nem túl nagy sikerrel. Értem én, hogy nem volt még kiforrott technológiájuk, vagy nem akartak a piacra lépni Milc fronton. Viszont inkább később kellett volna, de akkor az profi vázzal és úgy, hogy az nagyot szóljon, mint korábban de egy R és RP vázzal, aminek alapvető hibái közé sorolnám az egy kártyafoglalatot, amivel így nem is voltam képes azonosulni. Ez utóbbi azonnal rámutatott és egyben meg is határozta saját célpiacát, hiszen számtalan olyan fotózási ágazat létezik, ahol az egy kártyás rendszerek szóba sem jöhetnek, pl.: esküvői fotós szolgáltatások.

Telt múlt az idő a Canon R és Canon Rp vázak sikertelensége után előrukkoltak a Canon R5 és Canon R6 vázakkal, melyek egyértelműen az elődök gyengeségeit javították, nem kis sikerrel. Újra lett dupla kártyafoglalat. Aztán itt jött be az új firmware ami a fókuszrendszert turbózta fel. Hát fókuszrendszer gyerekek ez valami elképesztő, de erről később külön fejezetben írok. A Canon R5 és Canon R6 vázak szerintem meghozták azt amit a piac elvár egy ilyen volumenű gyártótól. Persze itt is akadnak azért döccenők, de hát jelenleg 2021-ben nincs olyan váz aminél ne kötnénk valamilyen kompromisszumot.

Miért nem Canon R5? Miért R6?

Erre roppant egyszerű a válasz. Egyszerűen nincs szükségem az R5 -re és szolgáltatásaira. Soha nem fogok 8K-ban videót készíteni, és nincs se nekem se ügyfeleimnek szükségük a 45Mpx felbontásra sem. Az igazi különbség azonban teljesen gazdasági szempontok alapján mérhető, hiszen a Canon R5 és Canon R6 vázak közötti árkülönbség bruttó 700.000 Ft. azaz hetes-százezer forint! - Na most itt mondom azt, hogy a Canon R sorozatának árazása nem hiszem, hogy annyira átgondolt lenne. Persze értem, hogy nem Magyarország az elsődleges célpiaca, de azért mi Magyarok is szeretnénk a legjobbat adni ügyfeleinknek amit a piac legjobb eszközeivel tudunk maradéktalanul megtenni. Azt is hozzá kell tennem, hogy az új R-es objektívek árai durván úgy számolhatóak, hogy 1 objektív 1 millió Ft. Ha kell belőle 4 akkor sajnos az 4 millió lesz. Ezek a számok erősen elgondolkodtatóak.

Teljesen új technológia, teljesen új lehetőségek de magas árért. Az adapterezés.

Gondoljunk bele abba, hogy évekig gyűjtögettük a pénzt, megvettük az L-es objektív parkot sok 100.000 Ft-ot öltünk a felszerelésbe, majd jön a Canon és azt mondja, hogy mostantól ez így nem. Persze lehet használni de ahhoz már viszont adapter kell. Az adapter nem olcsó, cserébe jó drága, viszont tudjuk használni az új vázon a régi lencséket. Ez valahol megoldás is egyben de azért még sem teljesen az. A Canon R6 teszt alatt jómagam is kizárólag adapterezett objektíveket használtam. A gyári Canon adapterből többféle létezik a legolcsóbb a Canon Mount Adapter EF-EOS R a poszt írásakor bruttó 40-45.000 Ft. között mozgott. A Canon R6 teszt közben a Canon Control Ring Mount Adapter EF-EOS R típust használtam, melynek annyi előnye van, hogy egy programozható gyűrű van az adapter testén amire egy csomó lehetőséget programozhatunk. A Canon Control Ring Mount Adapter EF-EOS R ára a poszt írásakor bruttó 85-90.000 Ft. között volt.

Akkor nézzük: a kicsomagolás.

Nagy fekete doboz egyelten R betűvel a tetején. Eddig tetszik. 🙂 A belső csomagolásra egyáltalán nem lehet panasz. Az első olyan Canon váz ami bontáskor egy műanyag tálcával van elválasztva a többi kiegészítőtől pl.: töltőkábel, töltőadapter, akku, könyvek, nyakpánt stb. Az alábbi fotók jól szemléltetik mindezt.

Canon R6 teszt, a fényképezőgép gyári csomagolásban.
Canon R6 teszt, a doboz tartalma.

Első kézbevétel.

Megmondom őszintén féltem amikor még csak képeken, vagy videó tesztekben láttam a vázat. A Canon R6 nem túlzottan, de nehéz még akku nélkül is. Érezni, hogy benne van az anyag rendesen. A felület tapintása finom de mégis határozott érzést ad sehol egy karcos vagy durva rész, semmi sarok vagy bármi hegyes kiálló valami, minden lekerekített. Szó szerint öröm fogni, látni rajta a minőséget és a benne rejlő technológiát. Kicsit talán túl innovatívnak is tűnhet, ami számomra különösen jó.

Mindezek mellett pici, de nem túlságosan, egy férfi kéz is stabilan tudja tartani nem kell attól félni, hogy kiesik az ember kezéből, vagy egy óvatlan pillanatban elhajítja. Az ergonómiája is szinte tökéletes. Valóban nem lehet rá panasz.

A kezelőszervek elhelyezkedése elsőre furcsa lehet, de szerintem ez pár kép elkészítése után nem fog gondot okozni azoknak sem akik nehezebben szokják meg az új dolgokat, vagy a változást.

Canon R6 teszt Magyar nyelven. Fényképező kicsomagolást után.
Canon R6 teszt, a kezelőszervek.

Kezelőszervek első fogásra.

Azért a szoftver menüszerkezete után azt is hozzá kell tenni a Canon vázakhoz, hogy a kezelőszervek is elképesztően átgondoltak. Minden pont ott van ahol lennie kell, és pont olyan távolságra, pont olyan magasságban, imádom! Féltem kicsit a részben új elrendezéstől, de nagyon pozitívan csalódtam. Egyedül talán a videó felvétel gombja és a  Lock gomb helyét nem értem, de majd ez még lehet később ki fog alakulni. Kicsomagolást követően úgy gondolom, hogy nekem kényelmesebb, ha a videó felvétel gombja hátul a nagy kijelző mellett van. Majd meglátjuk később.

Az adapterezett objektívek.

Azért azt nagyon fontosnak tartom megemlíteni, hogy a Canon a minőségből sosem engedett, az adapter brutál. A rácsatlakoztatott objektívek pedig teljesen natív üvegként működnek, minden funkciójuk elérhető ugyanúgy, sőt jobban. Pl.: egy Canon 85mm F1.2 L II objektív ezen a vázon elképesztő mit produkál. Tényleg az arcom leesett. Sokkal pontosabb, és szinte egyáltalán nem lő mellé. Ez ugye ismerős történet azoknak akik ugyanezt az objektívet próbálták használni akármilyen tükrös vázon F1.2 - F1.8 értékek között? Az adapterezéstől így semmilyen formában nem kell tartanunk, teljesen natívként működik minden rajta, videózás alatt is. Tökéletes az autófókusz a követés, minden. Semmilyen hátrány nem fog érni bennünket, ha adapterrel használjuk a régi objektíveinket.

Szoftver

Hagyományos Canon szoftver, rengeteg új lehetőséggel. A Milc vázak szoftveres szempontból, a Sony főleg, de nekem a Fuji is durván bonyolultak. Nem értem miért kell a menü almenüjének az almenüjébe elrejteni valamit. A Canon ezt mindig zseniálisan egyszerűen és eléréssel megoldotta. A kezelésre nem lesz panaszunk. Elsőre mindent megtaláltam, mindent be tudtam állítani.

Nem gyári vakuk és kioldók.

Főleg YN (Yongnuo) rendszervakukkal dolgozom. Ennek oka egyszerű, a vakuk fogyóeszközök, leesnek, összetörnek, megáznak és még sorolhatnám. Teljesen mindegy, hogy egy méregdrága gyári Canon vagy egy közel ugyanolyan minőségű de harmad annyiba kerülő YN vakuval fotózok a végeredmény ugyanaz. Számomra mindenképpen. Így akkor inkább az alacsony költségvetésű vakukat választom, ott nem fáj annyira, ha mondjuk 2-3m magasból leesik mert az mondjuk rosszul csavaroztam fel az állványra. Az YN vakukhoz vásárolható távkioldókkal is tökéletesen működik, gond nélkül teszi a dolgát, minden vaku a vázról vezérelhető.

YN 968 EX RT vakuval teszteltem, minden gond nélkül üzemel a váz. Natív vakuként látja, így az összes vakufunkció elérhető korlátozások nélkül.

Videózás

A Canon R6 teszt nem feltétlenül a videózásról szól, sokkal inkább fotós megközelítésű. Ennek ellenére erre a részre nem térnék ki túlságosan. A videózás merőben más dimenziókat nyitott meg számomra mint eddig bármi. A beépített stabilizátorral gyakorlatilag indokolatlanná vált a  DJ OSMO M -megléte amivel eddig a videókat készítettem. Persze figyelni kell és szükséges a stabil tartás, de a billegés a remegés szinte teljesen felejtős. A videózás közben az adapterezett objektívek mint az álom. Sigma ART 35 F1.4 -el teszteltem a legtöbbet F1.4 -en és tényleg káprázatos. Feltétlenül ajánlom azoknak akik videózásra is szeretnék használni a vázat.

Canon Sigma ART 35mm F1.4 kör alakú foltok

A Canon R6 teszt alatt sok érdekességre is rájöttem, de talán egyik sem volt annyira látványos mint a Sigma ART 35mm F1.4 -es objektív problémája. Konkrétan az alábbi képek szerint kör alakú szabályos foltok jelennek meg a fotókon, amik az elkészített fotókon is rajta vannak. Mi okozza ezt? A periférikus világítás korrekció. Ezt az alábbi lépésekben tudjuk kikapcsolni és egyben megoldani:

  • Piros menü / 3 panel
  • Objektívtorzítás korrekciója
  • Perif. világ. korr = OFF

Ez teljes mértékben meg is oldja a Sigma ART 35 F1.4 problémáját.

Ami tetszett a Canon R6 teszt közben

  • Hát a fókusz rendszer, édes istenem. 🙂 - Itt most kb azt érzem, hogy ezek a Canonos gyerekek valamit fogyasztottak vagy teret váltottak vagy nem tudom, de olyan durva, hogy ilyet még nem láttam. Nem elég azt írni, hogy nem lehet életlen fotót lőni, mert valóban nagyon nehéz, vagy arról beszélni, hogy gyors és pontos. Itt valami többet kellene mondani de nem tudok egyenlőre. Talán ez nem is erről a világról való, valamilyen földönkívüli technológia. Őrület. 🙂
  • Brutál anyaghasználat és minőség.
  • Az akkumulátor! Mondanom sem kell, hogy mennyire durván jó dolog az, hogy nem változtatták meg a Canon LP-E6, LP-E6N akkukat valami új típusra. Így akiknek régről még maradtak (nekem több is) ilyenek, azok tökéletesen tudják használni az R6 vázhoz. Ez nálam nagyon nagy plusz pont.
  • Az akkukapacitás LP-E6 1800mAh, LP-E6N 1865mAh - ról LP-E6NH típusra változott és a kapacitás 2130mAh -ra emelkedett. Így jelentősen erősebb akkut kapunk a csomagban. A gyári akkujával így 8-900 fotó is készíthető egyetlen töltéssel, persze kellő odafigyelés szükséges, pl.: külső kijelző befordítása, és repülőgépes mód bekapcsolása.
  • Reakció ideje, a bekapcsológomb elfordítását követő kb első másodpercben már fotózhatsz.
  • Nagyon tetszik, hogy a videó felvevő gomb a tetejére került, így sokkal könnyebb a kezelése, tartása videózás közben.
  • A régi objektívek sokkal sokkal pontosabbak, szinte nincs is melléfókuszálás. (Csak Canon L-es és Sigma ART objektívekkel próbáltam.)
  • Nem érzem a portrémarkolat hiányát, ami a kezem méretéből adódóan elég nagy csoda.
  • A váz ergonómiája perfekt még egy nagyobb tenyerű legénynek is.
  • YN vakukat és kioldókat tökéletesen kezeli.
  • Adapterezés (gyári Canon adapterrel) ellenére a rácsatlakoztatott objektívek natívként működnek, semmilyen funkció nincs letiltva, minden megy rendesen videózás alatt is. Ezt más gyártó adaptereivel nem teszteltem, így akinek az van, érhetik meglepetések.

Ami nem tetszett a Canon R6 teszt során.

  • Ilyen nem sok van, és talán nem is vészesek. Első és talán legjobban nem tetsző dolog az a bekapcsológomb. Egyszerűen utálom, hogy baloldalt van a tetején. Megszoktam már, hogy jobb oldalon van. Canon 1Dx jobb alul, Sony A7 II, Sony A7 III jobb felül az expó gomb körül.
  • Az adaptert meg kell venni hozzá ami nem olcsó. Azért valahol úgy érzem, hogy joggal feltételezem azt, ha már új objektív gyűrűt fejleszt a Canon és az a célja, hogy a korábban méregdrágán megvásárolt L-es optikáinkat is használni tudjuk, ne legyünk minimálisan sem rákényszerítve az új R-es amúgy kb megfizethetetlen árazású objektívek megvételére, akkor ugyan adja már oda a váz mellé az alap adaptert is, na!
  • Régi LP-E6 és LP-E6N akkumulátorokkal maximum 400-500 fotó készíthető. Repülőgépes mód ON, és a belső kijelző is csak akkor üzemel, ha éppen használatban van. A képek visszanézése is csak a belső kijelzőn és ritkán. Ez teljes egészében a Sony A7 II -re emlékeztet ahol szintén gond volt az akku kapacitásával. - Az akkumulátor hivatásos szinten nagyon fontos tényező. Amatőr felhasználás esetén a 3-500 fotó tökéletes lehet.
  • A módválasztó tárcsa talán kicsit mélyen van. Egy vastagabb ujjakkal megáldott felhasználó azért körülményesebben tudja tekergetni.
  • Nagyon nem tetszik a hozzá kapható objektívek árazása.
  • A két memória kártya foglalat túlságosan közel van egymáshoz. Nagyobb tenyerű legények csak körömmel tudják kipiszkálni a foglalatból, ha csak az egyikre van szükség. Nem biztosít feltétlenül gyors cserére lehetőséget.

Itt is megtalálsz: Instagram

Teszt fotók hamarosan