Bevezető Sony A7 IV teszt

A Sony A7 IV teszt nem egy vásárlási tanácsadás. Nem egy javaslat a többi gyártóval szemben. Posztom kizárólag a személyes tapasztalataimra épül és azokat mutatja be elfogultság mentesen, teljesen objektív megközelítésben. Szeretem a Sony vázakat, de ugyanúgy szeretem a Canon, Fuji, Leica vázait is. Lájkolom továbbá a jó és működő dolgokat, és nagyon nem a felesleges hype-ot ... feliratokért. Posztom mindezek fényében készült el, így aki azt várja, hogy agyon istenítsem a Sony-t az néhol csalódni fog, néhol pedig odáig lesz. 🙂

Előzmények

Sony A7 IV teszt számos alapra épül. Első sorban és talán legfontosabb előzménynek azt mondanám el, hogy nagyon meg voltam elégedve az előddel, elődökkel, azaz a Sony A7 II és Sony A7 III vázakkal. Nem is nagyon volt kérdés ezek után, hogy ha lesz utód akkor az be fog kerülni a táskámba ahol a jól megérdemelt helye van. 🙂 Ez így is történt.

A Sony A7 IV váz kereskedelmi forgalomban való megjelenése 2021 december volt. Nem akartam azonnal ráugrani a beszerzésre, így megvártam azért pár tesztet, hogy nagyjából képbe kerülhessek mik is az első tapasztalatok a nagyvilágban. Nagyon azért nem lehetett melléfogni, és a már korábban megjelenő technikai paraméterek alapján lehetett tudni, hogy ez egy elég jó váz lesz, csak azért kézbevétel után elő-elő szokott bújni pár apróság. Itt nem találkoztam sehol semmi olyan nagatívummal amire azt mondtam volna, hogy ezt a vázat bizony kihagyom egyenlőre. Hajrá jöhet a vétel. Megmondom őszintén nagyon vártam már, hogy tesztelni tudjam és megírjam a Sony A7 IV teszt -beszámolómat.

A beszerzés nehézségei

Igen ám, de a Sony A7 IV esetében nem úgy van, hogy bemegyünk a boltba és levesszük a polcról. Ahogy más területeken jelenkezett a chip hiány úgy az a fényképezőgépeknél is problémát okozott. Jelenleg 2022 év elején nagyon nehéz volt beszerezni a vázat. A külföldi beszerzés a magas (390Ft kürüli) euró ár miatt egyre jobban nem érite meg még akkor sem ha a külföldi áfa alapvetően 7%-al kevesebb a Magyar Áfa vásárlásoknál. A kereskedőknél szinte sehol sem volt kapható, csak előrendelhető állapotot tüntettek fel weboldalaikon. Úgy érzem, hogy hatalmas szerencsém volt és sikerült rátalálnom egyetlen egy példányra amire azonnal le is csaptam. Mindez úgy történt, hogy a bolt ahol az eszközeim nagy részét vásárolom felrakta az oldalára, hogy a váz már előrendelhető de nincs náluk raktáron. Gondoltam egyet, hogy felhívom őket és megkérdezem mikor várható, hogy kapnak belőle. Meglepetésemre a vonal túlsó végén lévő fiatalember egyből azt mondta, hogy 1db van nekik raktáron. Hohhóóóó, azonnal rakjátok félre jövök érte! Na ez így történt. 🙂

Sony A7 IV teszt legizgalmasabb része a kicsomagolás

A Sony A7 IV teszt számomra egyik legélvezetesebb pillanata a kicsomagolás. Ez a rész szuper, mindig örömmel bontogatom ki az új eszközöket, mindez amolyan szertartás nálam.  Szerintem ezzel sokan így vannak, bárki bármit is mond. 🙂

A doboz tartalma jól be van csomagolva, szinte minden külön egyesével, kivéve a dokumentációk és a nyakpánt. (Itt halkan megjegyezném, hogy ugyanebben az árfekvésben azért a Canon R6 egy csöppet professzionálisabban volt dobozolva. Sony A7 IV teszt kicsomagolás fázisánál nem éreztem azt a nívót amit Canon esetében szinte mindig. Sorry.

A Sony A7 IV teszt kicsomagolás részénél azonnal szembetűnt, hogy legfelül volt egy papír, ami arról árulkodott, hogy ha regisztrálom a vázat a Sony hivatalos oldalán, akkor plusz egy év teljeskörű garanciát adnak ajándékba. Na ez már valami.

A kicsomagolást követően azonnal akku után kutat, megtalál, behelyez majd bekapcsol. 🙂 - Ami furcsa de nagyon jó számomra, hogy ugyanaz az akku megy bele mint az elődbe, pontosan: NP-FZ100 2280 mAh, DE a gyári Sony portré markolat már nem megy fel rá egy hajszál híján. Megmondom őszintén joggal feltételeztem, hogy mivel ugyanaz az akku megy a vázba, így majd fel fogom tudni rakni rá az elődjének a markolatát és milyen jó lesz, hát nem lett az. Egy miliméter híján nem ugrik a helyére, így az érzékelők sem érik el rendesen a csatlakozókat, ettől pedig mondani sem kell, hogy nem kapcsol be. 🙂 Szuper, erre majd csillió millió jó magyar forintért vehetünk másik markolatot. Nem lepődtem meg.... ja de. 🙂

Sony A7 IV teszt
Sony A7 IV teszt
Sony A7 IV teszt
Sony A7 IV teszt
Sony A7 IV teszt
Sony A7 IV teszt
Sony A7 IV teszt
Sony A7 IV teszt a csomag tartalma

Első kézbevétel.

Nagyon szerettem a Sony A7 III váz ergonómiáját és kialakítását. Mondhatni talán az egyik legjobb volt amivel valaha is dolgoztam, persze szigorúan portrémarkolattal. Így kicsit féltem amikor megláttam, hogy a Sony A7 IV esetében a markolat kicsit más lett, illetve, hogy az expó gomb és a bekapcsoló gomb dőlésszöge látszólag kisebb. Ez az illúzió el is repült ahogy kézbe vettem a vasat. Szuper, minden területen jobb ez az új ergonómia, jelentősen jobb és biztonságosabb tartást eredményez. Gyakorlatilag itt azt lehet elmondani, hogy nem változtatták meg, inkább csak finomhangolátk azt, férfiasabb lett a fogása, így a nagyobb kezűeknek kényelmesebb tartást ad.

Az rögtön látszik, hogy szinte minden kezelőszervet a jobb kéz közelébe igyekeztek elhelyezni, holott a baloldal is adott volna lehetőséget pár kevésbé fontos vezérlőnek pl.: módválasztó tárcsa. Ennek hatására páran érezhetik úgy, hogy a váz jobb oldala kissé zsúfolt.

Sony A7 IV teszt
Sony A7 IV teszt
Sony A7 IV teszt
Sony A7 IV teszt
Sony A7 IV teszt

Új szoftver

A Sony A7 IV teszt számomra nem kívánt része, de mégis meglepetés és jó irány. Miért? Mert nem szerettem soha annyira a Sony menüjét. Számomra mindig is egy átláthatatlan káosznak tűnt, soha nem találtam meg azt amit kerestem elsőre. Egy memóriakártya formázás is alapvetően gondot okozott és jó néhány percbe telt mire az átláthatatlan menü erdőben rátaláltam. 🙂 Sorry gyerekek ez ilyen nálam. Canon menü függő vagyok.

A Sony A7 IV teszt mégis ikonkus pontjához értem, hiszen itt valami csoda történt, (erről valahogy nem is olvastam korábban semmilyen beszámolóban, vagy csak elkerülte a figyelmemet) hiszen a bekapcsolást követően új menü fogadott. Nem néztem még át annyira, nem mentem bele a dolgosk sűrűjébe, de az már most látszik, hogy azért itt már átgondoltabb a történet.

Röviden ne lepődjünk meg, mert teljesen új menü fogad bennünket. A Szoftver sokkal részletesebb beállítosokat tesz lehetővé mint az korábban volt. Vannak új funkciók, új dolgok amiket ki kell próbálni, ki kell tesztelni. Ezekről egyenlőre nem sokat tudok elmondani, de frissítem ezt a részt kicsit később. Az új menü a Fujik függőleges menüjére emlékeztet Sony szinezettel.

Adapterezés

A Sony A7 IV teszt számomra sarkallatos része az adapterezés, hiszen alapvetően Canon L-es és Sigma ART (Canon) csöveket használok, így mondhatni elengedhetetlen az adapter használata. Egyetlen egy natív optikám van jelenleg ami egy Sony Zeiss Distagon 35mm 1.4 ZA. Természetesen mondanom sem kell, hogy ezzel az objektívvel a váz olyan mint az álom. 🙂

Adapterből továbbra is Metabones Mark V -t használok, ami szerintem továbbra is a legjobb és egyben legdrágább választás azok számára akik adapterezni szeretnének Sony vázon Canon objektíveket.

Sajnos itt ennél a pontnál úgy érzem a Metabones Mark V adapter tudománya megállt 0.67-es firmware-el, aminek a kiadási dátuma 2021. október 29. Aki hasonló vagy régebbi firmware -el használja az adaptert az a következő anomáliákkal fog találkozni. Részben működik részben nem. Itt fontos megemlítenem, hogy a cikk megírása pillanatában van ez, gondolom meg fog jelenni hozzá majd azért csak-csak valami firmware, ami orvosolja a jelenlegi problémát ami a következő: az adapter tökéletesen tudja működtetni az objektíveket, minden működik kettő kivétellel:

  • Nem lehet rekeszt állítani, a váz folyamatosan azt jelzi, hogy F1.0 -val fotózunk. Nem tudom pontosan milyen értékre áll be valójában az objektív, de ahogy látom a legnyitottabb állásban van, azaz pl.: egy Canon 70-200 F2.8 L II -es F2.8 -on működik. Egy Sigma ART 50mm F1.4 -es F1.4-en .... és így tovább. Ismét mondom ez az anomália a cikk írása közben van jelen.
  • A másik érdekesség ami annyira nem nagy gond, hogy az expó gomb máshogy reagál, sokkal keményebben kell ráfeküdni ahhoz, hogy a fókuszálás beinduljon. Továbbá a nyomást követően eltelik kb 1 másodperc mire reagál, ez így éles fotózáson elég "nagy" hátrányokkal használható főleg egy mozgó modell esetében.

Update: 0.68-as 2021 december 14-én kiadott firmware-el minden anomália megszűnt. A váz perfektül natívként kezeli az összes Canon és Sigma objektívemet. Hatalmas megnyugvás. 🙂 Az új firmware elérhető itt: Metabones

Fontosabb technikai eltérések a Sony A7 III -hoz képest

Sony A7 IV Sony A7 III
Menürendszer, teljesen új menüt kapunk. Régi, számomra a mai napig átláthatatlan menü.
33 Mpx 24 Mpx
659g. 129 x 97 x 81 mm 650g. 127 x 96 x 74 mm
Fókuszpontok száma: 759 Fókuszpontok száma: 693
LCD kijelző felbontása 1440k pont LCD kijelző felbontása 922k pont
Videó felvétel hossza: korlátlan Videó felvétel hossza: 30 perc
Giroszkópos stabilizálás (videó utófolyamataiban) nincs
CFexpress kártya támogatás (1 slotban) nincs
USB-C töltő Hagyományos Micro USB töltő

Kölső eltérések a Sony A7 III -hoz képest

Külsőleg alapvetően nem sok a különbség, de azért van pár fontos eltérés.

A Sony A7 IV igazi eltérése a kijelző kifordíthatósága, ez eredményezi azt a lehetőséget is ami nálam abszolút előny, hogy ha nincs szükség a külső kijelzőre azt egyszerűen be lehet fordítani, úgy hogy csak egy műanyag lap legyen a helyén. Továbbá ki lehet fordítani oldalra is, ami megint csak számtalan eddig nem elérhető lehetőséggel kecsegtet.

Kezelő szervek tekintetében is van némi eltérés. Első legszembetűnőbb, hogy a videó felvétel indító gomb helyet cserélt a C1 gombbal, azaz kikerült jobbra a készülék tetejére ahogy pl ez van a Canon R6 esetén is, így sokkal kényelmesebb lesz a videó felvétel elindítása. Ennek köszönhetően a C1 gomb pedig az EVF jobb alsó sarkába ahol eddig a videó gomb volt. Nem tudom ennek milyen hatása lesz a használatra, majd kiderül.

Nagyobb lett a joystick kerülete és bordázott a felülete. Nekem ez nem akkora változás ami akkora figyelmet igényelne, jó-jó, de régen is jó volt.

A zársebesség állító tárcsa eddig félig volt csak kint a váz testéből, ez most teljesen kívülre került. Mindez inkább csak esztétika, nem érzem azt, hogy ennek bármilyen jelentősége lenne a használatra vetítve.

A rekesz állító tárcsa a mutató ujj alatt kicsit felfele emelkedően dől, így könnyebbnek érzem annak a használatát.

A módváltó tárcsa maradt ugyanott és ugyanaz, de a tövébe egy Fuji X-T vázakat idéző kisebb tárcsa került amivel válthatunk fényképezőgép, videó és S/Q módok között. Ennek a tárcsának a végén van egy lock aminek csak a lenyomását követően állíthatjuk azt, kicsit nehezen hozzáférhető, már majdhogynem zavaró is, mert előre néz és a gomb egy pöcök végén van amit befele kell nyomni. Ez nekem furcsa így.

Az expozíció kompenzációs tárcsa maradt ugyanaz két dolgot kivéve, az egyik, hogy lekerült a tetejéről a felirat, így most csak kijelzőn láthatjuk, hogy éppen merre és mennyit kompenzálunk, továbbá a tetejére került szintén egy lock gomb amivel le tudjuk zárni, szerintem ez hasznos, nekem volt párszor olyan Sony A7 III váz esetén, hogy eltekertem véletlenül.

Ami még figyelemreméltó változás, hogy a memóriakártya fedél máshogy nyílik és talán egy kicsit nagyobb hely van a kártyák pakolgatásának.

Sony A7 IV teszt
Sony A7 IV teszt
Sony A7 IV teszt, Sony A7 III összehasonlítás.
Sony A7 IV teszt, Sony A7 III összehasonlítás.
Sony A7 IV teszt, Sony A7 III összehasonlítás.
Sony A7 IV teszt
Sony A7 IV teszt
Sony A7 IV teszt, Sony A7 III összehasonlítás.
Sony A7 IV teszt, Sony A7 III összehasonlítás.

Ami tetszett a Sony A7 IV teszt közben

  • Sony A7 IV teszt csúcspontja a fókusz a fókusz a fókusz a FÓKUSZ!!! Brutál. Egyszerűen zseniális, nagyon nagyon gyors és hihetetlen pontos. 🙂
  • Azt gondolom nagyon nem állnék messze a valóságtól, ha azt mondanám, hogy jelenleg (ár / érték arányban is) a Sony A7 IV a világ legjobb váza minden szempontot figyelembe véve. Persze külön mindenben találunk jobbat, de összevetve ebben a vázban szinte minden tökéletes.
  • Az árazása teljesen rendben van a vásárláskor átlagosan 2300-2400 euró volt a nettó ára Európai kereskedőknél. Ha megnézzük miket kapunk ugyanezért a pénzért, akkor láthatjuk, hogy nagy többségében a konkurencia messze elmarad paraméterek terén. Kivéve a Canon R6-ot ami ugyanebben az árszegmensben mozog és az egy elég jó váz, de a Canon "csupán" 20 Mpx.
  • Tetszik nagyon az új kezelő felület, bár nagyon sok minden nem változott meg mégis valahogy jobb, kézreállóbb.
  • Nagyon nagyon szeretem, hogy az LCD kijelzőt be tudom fordítani, nagyon keveset használom és akkor sem lene semmi problémám vele, ha nem lenne rajta.
  • A menü végre átlátható és sokkal könnyebben használható mint az elődökben.
  • Az akku üzemmód szuper. Hivatalos adatok szerint ugyan "csak" 600 expó / töltés, de azért ez ettől jóval több, persze használó és használó között is óriási különbségeket tudnak produkálni az akkuk. Nálam 1 töltés becsukott LCD-vel masszív esküvő fotózás közben 1000 - 1300 kép simán megvan, mondanom sem kell, hogy Flying mode=ON.
  • Tömörített és tömörítetlen RAW formátum. Ha valóban nincs szükség az 50-70 MB / fotó méretre, akkor tömörített RAW -ban is dolgozhatunk ami 30-40 MB. Nem mondanám, hogy látom a különbséget a kettő között.
  • Tetszik, hogy az ergonómiája a markolatnak kissé megváltozott, az expó gomb alatti bemélyedés mélyebb az újjaknak, így jobb a tartás,  biztonságosabb a használat. Formailag nincsenek nagy változások, így akik szerették az elődöket, azok ezt is szeretni fogják, inkább azt mondanám, hogy optimalizálták az ergonómiát és a kezelő szerveket.
  • Ugyanaz az akku megy bele mint a Sony A7 III -ba így a régebbiekkel is tudom használni a vázat gond nélkül.
  • Ha regisztrálom a Sony oldalán a vázat +1 év garanciát (alapból 2 év jár hozzá) és 100 Euró kedvezményt adnak a következő objektív vásárlásakor.

Ami nem tetszett a Sony A7 IV teszt során.

  • Továbbra sincs töltő adapter (holott még a használati utasításban is benne van), ez szerintem nagyon nem oké. Így ha pl. 2 vagy több akkud van, vehetsz magadnak jó pénzért. Jelenleg egy ilyen töltő adapter ára gyári Sony BCQZ1 35.000 Ft magasságában elérhető. 🙂 Itt halkan megjegyezném, hogy a Canon minden vázához adja. Abban az esetben viszont, ha nem akarsz gyárit vehetsz utángyártottat, amik ilyen 6-15.000 Ft között mozognak amazonon, de speciel én nem tenném bele a gyári Sony akkukat ilyen utángyártott cuccokba. Aki viszont nem akar semmi ilyet venni, annak sajnos marad a fapados megoldás, hogy szépen töltögetheti a vázzal az akkukat. Ez szuper 2022-ben egy csúcs cucc esetében.
  • A csatlakozó fedelekre kívül nincs ráírva, vagy jelzéssel ellátva az, hogy éppen melyik alatt mi van. Persze tudom most már, hogy melyik alatt van a töltő, de elsőre ez azért nem oké. Hozzá kell tennem, hogy az elődnél is pontosan így volt ez, ott is furcsa volt Canon után.
  • A szemkagyló gumija és a vakupapucs nagyon közel vannak egymáshoz, így a vakuk felrakása és levétele nyomot hagy a gumi felső részén. Ez az Sony A7 III-nál is pontosan így volt, utálom.
  • A szemkagyló gumija olyannyira szöszölődik, hogy 2-3 táskába tétel után már botrányos állapotba került. A kicsomagolást követően a képek készítése között, bele-bele raktam a táskába, nehogy leverjem, ezalatt annyi szöszt szedett össze, hogy már szinte zavaró volt, mindez a fotókon is látszik itt-ott. A váz most úgy néz ki mintha már megjárt volna pár fotózást, holott nulla expó van benne. 🙂 Nem rémlik, hogy eddig bármelyik vázam is ennyire szedte volna a táska szöszeit.

Sony A7 IV teszt az összegzés

A Sony A7 IV teszt alatt nagyon sok mindenre fény derült számomra. Azt gondolom, hogy a Sony A7 IV egy nagy előrelépés az elődhöz képest. Mindazonáltal véleményem szerint a Sony A7 III is megállja a helyét a mai napig szinte minden területen, és még sokáig így is lesz. A 73-as egy zseniális váz és talán nincs is mindenkinek szüksége attól többre, még professzionális felhasználás esetén sem.

Kinek érdemes váltani?

Sony A7 III -ról Sony A7 IV -re váltani szerintem azoknak érdemes, akiknek szükségük van a 33 Mpx felbontásra, illetve akik az innováció megszállottjai. Ez utóbbit valahol én is el tudom mondani magamról. Hajrá. 🙂

Itt is megtalálsz: Instagram

Teszt fotók hamarosan